Dalszövegek keresése

A legújabb magyar és angol dalszövegek

Találatok száma: 10278

Mrs. de Winter itt áll! [Mrs. de Winter bin ich!]

[Én]
Nos, jó volna más virág
Ne lássak több holt orchideát
Túl bús a télikert
Rendezzük most át
 
[Mrs. Danvers]
Tudjuk, hogy ezt szerette Mrs. de Winter
 
[Én]
Olyan dohszag van
Azt nyissa ki
És szellőztessen jó soká
 
[Mrs. Danvers]
Mrs. de Winter rosszallná
 
[Én]
Nos hát, ha nem tudná
Mrs. de Winter itt áll
 
És én írni nem fogok
Egy elhunyt asszony naplójába
Sőt emlékkönyvbe sem
Tűnjön máris mind
És ez az írókészlet
Szintén vesse tűzbe
 
[Mrs. Danvers]
De ez itt van mert ő így kívánta
S itt marad, mert ez így van jól
Mrs. de Winter megszokta
 
[Én]
Ó, nem, hisz mondtam már
Mrs. de Winter itt áll
 
Ezt a ronda szobrot
Mindig gyűlöltem mert giccses
Tüntesse el innen, amíg szépen mondom
Megragasztott Ámor csak bajt hoz
Úgyhogy jobb, ha hamar eltörjük újra
 
[Mrs. Danvers - közben]
Mrs. de Winter kedvelte ezt
Mrs. de Winter ezt vette egy aukción
Mrs. de Winter mondta...
 
Nem. Nem!
 
[Én]
Mert itt van az otthonom
És nem csak vendég volnék ám
Kedvemre rendelkezem
Ha tetszik, vagy ha nem
Valóban jó sokáig elviseltem
Amit más diktált
Tűnjön hát sok gonosz árnyék
Szűnjön már a gyász
 
Itt e házban bárhogy fáj
Változik most minden már
Mrs. de Winter
Itt áll
Szín és fény lesz itt az úr
Minden szép lesz már és új
 
[Mrs Danvers - közben]
Érzem él tovább
Él és mindent lát
Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát
Látnom nem lehet, tudom én
Mégis érzem itt van
Lát minket és ítél
Érzem él tovább
Nagyobb nála
Érzem él tovább
Rajta győzni fog
Végül győz a jog
Ő itt él
 

Mégis él tovább [Sie ergibt sich nicht]

Mindegyik virág egy másik élet
Különösek ám az orchideák
Újranyílik mind a tetszhalálból
Friss erőre kap, és szirmot vált
„Meghalt” - nem hiszem
Bárhogy mondják, én jobban tudom:
 
Mégis él tovább, hív az éjen át
Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát
Nem, nem látni Őt, de Ő lát
Velünk él és itt van, én érzem, hall minket
Mégis él tovább.
 
Olyanok, mint Ő e pompás szirmok:
Hűvös, titkosak az orchideák
S úgy rendelte Ő, ha elhervadtak
Holt virágukat mind itt hagyják
„Meghalt!” – mondják – „s a föld alatt van”
De én jobban tudom!
 
Mégis él tovább, hív az éjen át
Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát
Nem, nem látni Őt, de Ő lát
Velünk él és itt van, én érzem, hall minket!
És vádol, szól hozzánk
 
Nem volt soha férfi még méltó rá
Szabad volt és szép
Csupa büszke bölcsesség.
Nem volt férfi a földön méltó rá
Neki nem kellett a szerelem.
 
Mégis él tovább, hív az éjen át
Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát
Nem, nem látni Őt, de Ő lát
Velünk él és itt van, én érzem, hall minket!
 
Ő itt él tovább
Él és lát tovább
Épp csak szirmot vált
Ő itt él tovább!
 

Rebecca [Hungarian]

Őt várja még az ágy, s hálóing rajta
Gyönyörű, habkönnyű
Nézze, csak nézze, mily selymes
Egy súlytalan kincs
Még mindig őrzi bőrének csábos, vad illatát
Soha itt nem alszik már, valahol mégis él
Hazatér, hazaküldi az éj
 
Rebecca, mélységben jársz Te most
Tajtékzó ár taszít a túlvilág felé
Neked élned kell, ébredned kell
Rebecca, ébredj, Rebecca
Hagyd az éjszakát, hisz vár Rád Manderley!
 
A fényes, szép haját, ha kérte Ő
Itt fésülgettem én
Neki mindegy volt nappal vagy éjszaka van
Tartása példás, micsoda stílus, csoda volt
Minden más lett a házban már
Csupa gyász ez a hely
De a varázsa nem tűnt még el
 
Rebecca, mélységben jársz Te most
Tajtékzó ár taszít a túlvilág felé
Neked élned kell, ébredned kell
Rebecca, ébredj, Rebecca
Hagyd az éjszakát, hisz vár Rád Manderley!
 

Rebecca (Reprise) [Hungarian]

Száz sóhaj száll felé, árnyékok hívják
Gyászolják, suttogják:
Nincsen hely másnak e házban
Csak félj, hazatér
S átok sújt téged, ha a trónját bitorolnád
Minden tárgy féltékeny rád
Minden tiltóan áll, mert itt minden a jöttére vár
 
Rebecca, bármerre jársz te most
Vágyódó lelked vonz az otthonod felé
Mégis élned kell, ébredned kell
Rebecca, ébredj, Rebecca
Hagyd az éjszakát, hisz vár rád Manderley!
 
Feltűnik majd egy nap, eljön és ítél
Bosszút áll, megtalál
S nem lophattok tőle, mert lát titeket
S lakoltok csúnyán minden egyes aljas bűnért
Ez a ház rá vár itt még, sose felejtették
Akik éltében szolgálták rég
 
Rebecca, bármerre jársz te most
Vágyódó lelked vonz az otthonod felé
Mégis élned kell, ébredned kell
Rebecca, ébredj, Rebecca
Hagyd az éjszakát, hisz vár rád Manderley!
 
D: Itt él, tisztelned kell!
Én: Jaj, ne!
D: Ne lopj, övé e hely!
Én: Nem!
D: Tűnj csak el!
Én: Menjen el!
D: Menned kell!
 
D: Rebecca
Én: Halott már...
D: Bármerre jársz te most
Én: Nincs már...
D: Vágyódó lelked vonz az otthonod felé
Én: Meghalt, és úgysem bánthat ő!
D: Mégis élned kell, ébredned kell, Rebecca
Én: Nem jön soha már!
D: Ébredj, Rebecca!
Én: Akkor hát miért rémít úgy...
D: Hagyd az éjszakát, hisz vár rád Manderley
 
Együtt: Rebecca!
 

Most jó

Olyan rég, ülök az ágyamon
és eltűnődöm a vágyaimon.
Rég, csak a némaság.
A csend nevet csak a szobám falán.
 
Refrén:
Most jó, már úgyse fáj.
Ha újra látom az arcodat,
talán te még azt hiszed.
De semmi nincs ami visszatart,
ne remélj.
Már úgyse fáj.
Ha újra látom az arcodat,
talán te még azt hiszed.
De semmi nincs
ami visszatart hozzád.
 
Olyan rég, ülök az ágyamon
és eltűnődöm a vágyaimon.
Rég, csak a némaság.
A csend nevet csak a szobám falán
talán, talán belefért.
De azt hiszem már
ez is a múlté.
Nincs erőd, hogy visszahúzz.
 
Refrén:
Most jó, már úgyse fáj.
Ha újra látom az arcodat,
talán te még azt hiszed.
De semmi nincs ami visszatart,
ne remélj.
Már úgyse fáj.
Ha újra látom az arcodat,
talán te még azt hiszed.
De semmi nincs
ami visszatart hozzád.
 
Már úgyse falkád.
De nincs.
De semmi nincs
ami visszatart hozzád.
 
Már úgyse fáj.
Ha újra látom az arcodat,
talán te még azt hiszed.
De semmi nincs ami visszatart,
ne remélj.
 
Úgyse fáj.
Úgyse fáj.
 

Csak

Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,
 
ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,
 
vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,
 
vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni
 
mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába
 

Öreg pincér

Az öreg pincér se gyanítja,
Hogy versbe legyen kanyarítva,
De kivált hogy pláne magyarba:
Ha gyanítná, jönne zavarba!
 
Töri bár húsz éve a nyelvet,
S foga megritkult, haja elment:
Nem birta kivenni a vadját,
Megijedne bizony, hogy eladják.
 
Fizető kellner sose lessz ő,
Nem kenyere a kétszerkettő;
Szolgálni sem ugri-szilaj már,
Megelőzné bátran a lajhár.
 
Hogy sokra se vitte a pályán,
Megláthatod ócska ruháján,
Galléra törött, s elegendő
Karjára egy hétig egy kendő.
 
Mint nem fia e mai kornak;
Lőn Ganymédje víznek, bornak,
Kenyeret hoz, vált oda tányért;
Ingyen teszi, nem adományért.
 
Ha azonban vetsz neki épen
Pár fillért: köszöni szépen -
Nem mint az a sok cifra, dandy -
S hozzá is adja: 'Küss' die Händi!'
 
Köre hát nem valami széles;
De mi hű szolgád! mi kedélyes!
Jó szót neki; s ha belefúl is,
Elkotyog érte... magyarúl is.
 
S elpörgi, legyen bár négy lap,
Könyv nélkül, hogy mi az étlap;
'Mást írtak?'... sose kell megróni
Meglesz az a sült, makaróni.
 
Ha senki se hívja, elámolyg
A folyosón, vagy fel- s alá bolyg.
- Hadd futkosson a többi 'kölyök!' -
S meglöki minden tálca, könyök.
 
Elnézi: be dőre világ ez!
Hogy' fut, rohan - enni se hágy ez -
Nyerekedni, vigadni... a csődbe,
Dunába, vagy a temetőbe!...
 
No öreg, ha lenéz más minden,
Jer elő: szolgálj te ki engem,
Bár nem vagy 'fashionable' módis:
Gyere, meglesz borravalód is.
 
Jer, osonjunk félre mi ketten;
Jó ott nekem, a szögeletben,
Rajtam sincs semmi legényes:
Hadd űljön elől, aki kényes.
 
Társaid úgyis annyiba néztek,
Hogy nekem a főtt rost is beefsteak;
Te legalább nem rágatod a gúzst:
Adsz, ha igértél, becsületes húst.
 

Nem kell más vigasz

Tombolhat a nyár, akár
Vagy belephet a tél
Mióta belém költöztél
Nekem mindegy már
Hogy merről fúj a szél
 
Kegyetlen az ősz, legyőz
De robban a tavasz
És ha mellettem maradsz
Tudom, hogy ránk mi vár
És nem kell más vigasz
 
A sebek még be sem forrtak talán,
szemben megállunk, csak te meg én
Dönteni hosszú harcok után, hogy
folytatódjon-e ez a kisregény
A darabnak vége, jó napot, de
ha akarod, kezdhetünk újabb évadot
 
És tombolhat a nyár, akár
Vagy belephet a tél
Mióta belém költöztél
Nekem mindegy már
Hogy merről fúj a szél
 
Kegyetlen az ősz, legyőz
De robban a tavasz
És ha mellettem maradsz
Tudom, hogy ránk mi vár
És nem kell más vigasz
 
Aki minket ismer, mind figyel,
ki nyer ma, te vagy én vagy mi
És vajon mennyi időt vesz el,
amíg ki merjük mondani?
 
Hogy tombolhat a nyár, akár
Vagy belephet a tél
Mióta belém költöztél
Nekem mindegy már
Hogy merről fúj a szél
 
Kegyetlen az ősz, legyőz
De robban a tavasz
És ha mellettem maradsz
Tudom, hogy ránk mi vár
És nem kell más vigasz
 

Drága Hazám (Augusztus 20.)

Ismerlek jól, benned lélegzem már,
Hozzád láncolt száz illattal minden nyár,
Mennyi szép közös emlék szól
A rozészínű égboltról.
 
Egy bőröndben minden felhő elfért,
Voltunk már távol, kár volt minden percért!
Amit még veled átélnék,
Nekem nem csak egy álomkép.
 
Ma Szabadabb vagyok veled!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De a győztesek útján jársz.
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
 
Voltunk már lent, így jött néhány nagy csend,
És elvesztettünk párszor majdnem mindent,
De az rajtunk is múlt, hogy még
A jövőnk ne hasadjon szét.
 
És voltunk fent, együtt mindig jól ment,
Széttéptek harcok mégis hit hajtott bent.
Múltunk tengerek ringatták,
Ezer év örömét hívják.
 
Ma Szabadabb vagyok veled!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De a győztesek útján jársz.
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De jó út vár rád!
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
Itt az otthonom drága hazám!
Szívem része vagy drága hazám!
 

Szülőföldem

Álnok országban járok,
Szülőföldemen ha megállok..
Ismerőst ha nem találok,
Anyám nyelvén kiáltok.
Álnok államban élek,
Szülőfalumba ha betérek..
Ismerősök a barátnak idegen nyelven kiáltnak.
 
Nehéz ebben a mai mában,
Ellökött az anyaállam,
Kőből vagyok, de porladok,
Nekik én csak egy magyar vagyok..
 
Nehéz ebben a mai mában,
Ellökött az anyaállam,
Kőből vagyok, de porladok,
Nekik én csak egy magyar vagyok..
 
Álnok országban járok,
Szülőföldemen ha megállok..
Itthon magyar vagyok, otthon szlovák,
Lassan bezárnak az iskolák
Idegen helyre érek,
Mikor anyaföldemre lépek..
 
A testvérem nem ismer rám,
Mondd mikor lesz vége már?
 
Nehéz ebben a mai mában,
Ellökött az anyaállam,
Kőből vagyok, de porladok,
Nekik én csak egy magyar vagyok..
 
Nehéz ebben a mai mában,
Ellökött az anyaállam,
Kőből vagyok, de porladok,
Nekik én csak egy magyar vagyok..
 

Drága Hazám (Augusztus 20.)

Ismerlek jól, benned lélegzem már,
Hozzád láncolt száz illattal minden nyár,
Mennyi szép közös emlék szól
A rozészínű égboltról.
 
Egy bőröndben minden felhő elfért,
Voltunk már távol, kár volt minden percért!
Amit még veled átélnék,
Nekem nem csak egy álomkép.
 
Ma Szabadabb vagyok veled!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De a győztesek útján jársz.
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
 
Voltunk már lent, így jött néhány nagy csend,
És elvesztettünk párszor majdnem mindent,
De az rajtunk is múlt, hogy még
A jövőnk ne hasadjon szét.
 
És voltunk fent, együtt mindig jól ment,
Széttéptek harcok mégis hit hajtott bent.
Múltunk tengerek ringatták,
Ezer év örömét hívják.
 
Ma Szabadabb vagyok veled!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De a győztesek útján jársz.
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
 
Mert ez az ég a miénk, velünk sír, ha muszáj,
Ha közös szavakat kap a szívtől a száj.
Jöhet bármi a végén,
Lesz akadály még száz,
De jó út vár rád!
 
Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
Itt az otthonom drága hazám!
Szívem része vagy drága hazám!
 

Élve eltemetsz

Élve eltemetsz
Engem, kit nem felejtesz sokáig
De jő még ősz és őszre tél
És túlél ki tavaszt remél
 
Nem tudom, éppen mit kellene éreznem
Véred a véremben
Itt vagyok és védelek
És nem félek
Ott vagy mindenben
 
Élve eltemetsz
Engem, kit nem felejtesz sokáig
De jő még ősz és őszre tél
És túlél ki tavaszt remél
 
Nézz fel az égre
Nyugodt és végtelen
Csillagokban a béke
Lenéznek és okkal néznek le
És nem félhetsz
Te tartasz életben
 
Élve eltemetsz
Engem, kit nem felejtesz sokáig
De jő még ősz és őszre tél
És túlél ki tavaszt remél
 
Megbocsátás
Elfogadás
Összetartás
Megalkuvás
 
Egy új világ jön, hogy elkezdhessük elölről
Egy új világ jön, hogy elkezdhessük elölről
 
Élve eltemetsz
Engem, kit nem felejtesz sokáig
De jő még ősz és őszre tél
És túlél ki tavaszt remél
 

Vigyázz a szívemre

Jeges tóba fagyva, páncélba zárva
A kulcsot messze dobva
Egy jó szóra várva
Sötét kútba hullva, magára hagyva
Ott volt a szívem, gazdátlan árva
 
Egyedül te láttad meg
Mennyire sebezhető
A világnak büszkén eljátszott
Színpadra szánt erő
 
Vigyázz a szívemre
Mindig engem láss
A harsogó zajban elvész a kiáltás
Vigyázz a szívemre
Mindig engem láss
Én látlak téged
ahogy nem lát senki más
 
Túl sok rosszat látva
Magányba zárva
A kulcsot messze dobva
Egy jó szóra várva
Ezer méter mélyen, légüres térben
Óvtam és védtem, rejtettem szívem
 
Egyedül te láttad meg
Mennyire sebezhető
A világnak büszkén eljátszott
Színpadra szánt erő
 
Vigyázz a szívemre
Mindig engem láss
A harsogó zajban elvész a kiáltás
Vigyázz a szívemre
Mindig engem láss
Én látlak téged
ahogy nem lát senki más
 
Hűtlen-szökevény percek
Tudom, mennetek kell
Eltűnhet szép lassan minden az éjben
De téged nem engedlek el
 
Vigyázz a szívemre
Mindig engem láss
A harsogó zajban elvész a kiáltás
A világnak eljátszott színdarab
Te megláttad
Vigyázz a szívemre
Hogy a felvállalt erő
Mindig engem láss
Milyen sebezhető
Én látlak téged
ahogy nem lát senki más
 

Tűztánc

Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
 
Vén völgy mélyén halvány fény,
Hajnali tűz kél nem várt rém,
Átkel a hídon a folyónál,
Átfut az erdőn, bosszút áll.
Zord hegyek csúcsát elérné
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
 
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
 
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
 
Ártó tündér varázsol,
Olvad az élet a dalától,
Vérvörös fényt szór magából,
Tűzszívű szolgát halálból
Zord hegyek csúcsát elérné,
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
 
Táncol az eleve-en tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadaka-at űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
 

Nyugger dal

Hát mit tagadjam rezignált nyugger vagyok
És örülni kell már annak is, hogy a szívem még dobog
De jól esik, ha úgy érzem, hogy van, aki még szeret
Ne mondd azt, hogy nekem már nem lehet
 
Kiszabott gyorsan teltek az évek, s az idő most is rohan
Csodálkozom, hogy még mindig élek s tolom itt neked magam
És ha néha még egy angyal, hm meg látogat
Ne mondd azt, hogy nekem már nem szabad
 
Jól áll még a gitár, de már csak lazán markolom
És tud még örömet szerezni, ha jól behangolom
És egyre jobban hatnak rám az érzelmes dalok
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok
 
Jól emlékszem milyen volt az a régi maszkabál
És ezt is, ami most van, mintha láttam volna már
Hát bocsásd meg, ha néha még az indulat elragad
S ne mondd azt, hogy nekem már nem szabad
 
Tudom, hogy minket már leírtak rég a tévén hirdetők
De a fészbukon még megtalálnak oh, a régi nők
S ha választok hát meggondolom, hogy kiket lájkolok
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok
 
S ha alkalmanként összejön még a baráti társaság
Sírva-nevetve meséljük újra kalandjaink sorát
És mindig van, ki dédelget még újabb terveket
Hát ne mondd azt, hogy nekem már nem lehet
 
Hiszen jól áll még a kezemben, bár csak lazán markolom
De tud még örömet szerezni, ha jól behangolom
Filléres emlékeim őrzik a dallamok
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok
 
S ha meghalok, hát mennybe visznek majd az angyalok
Nincs miért szégyenkeznem - nyugger vagyok
 

Fényes kövek

Csepeg a csendes eső, csepeg,
Fénylenek az utcán a kövek,
Fényesednek, s fénylenek, fénylenek
Ahogy rajtuk lépdelek.
 
Sötétszürke járókelők
Szaladnak a füstfelhők alatt,
S egy kirakat üvegtükrén
Keresem arcodat.
 
Refrén:
Mindenki elmegy, távozik,
Mindenki máshová szalad,
Mindenki mássá változik,
Mindenki kerget álmokat.
 
/Instr/
 
Refrén:
Mindenki elmegy, távozik,
Mindenki máshová szalad,
Mindenki mássá változik,
Mindenki kerget álmokat.
 
Csepeg a csendes eső reám,
Fényes már tőle a ruhám,
Fényes már, mint a kövek,
Ázom, s várom jöttödet.
 

Rímként a nyár

Micsoda már a délután, micsoda már,
a redőny leffedt legyező,
ha akarom, félig feltekert madár,
a strandon most csavarnám, épp most
csavarnám ki fürdőruhám,
kikerülném, de konokul csapódik ide
rímként a nyár,
micsoda már a délután, micsoda már,
ülhetnék pilledten földszintes
eszpresszók teraszán
s podravka pivóval olthatnám szomjam talán,
micsoda már ez a délután, micsoda már,
válthatnék rímet, mint inget
egy átizzadt fabulon-naptej és rexona
illatú füredi mozi után,
micsoda még a délután, micsoda még,
no lám, no lám,
mondhatni, fölöttébb izzik a nap,
s mint egy benzinkút ég,
s mondhatni, fű közül szemlélve
kiváltképp mondhatni,
selejtes tűzoltólétraként hasal a vízen a stég,
afelé haladtam lassacskán, s lám,
nem válik sehogysem teljessé metaforám,
micsoda még a délután s micsoda már,
ha lassan kiürülő strand lenne e vers, mi tagadás,
talaján Tandori lábteniszezne és Cseh Tamás,
és piszok lassan hűvösödne, és plédem alatt
óvatos csomókba húzódna össze a gyep,
s egy tévedésből útrakelt lángospapír
zsírozná össze füzetemet,
szóval egészen enyhén estébe hajlana már,
micsoda még ez a délután s micsoda már,
napolaj-maradék, alig innen
a bőrbe-szívódás pillanatán,
vagyis estébe hajlana, s égne a hátbőröm,
karbőröm, ahogy az alkonyat ég,
s hullnának vízcseppek, dalcseppek,
haját ha fésülné száz táncház, száz discoték,
no de ennyit a strandról,
amely mint vershelyzet eleve kitalált,
s ahonnan úgyis csak fáradtan ballagnék ki,
akár e szövegből,
tollait szorosan illesztve
nyugszik a redőnymadár,
túl a bőrbe szívódás pillanatán
mi lehet még ez a nyár, s micsoda már.
 

Other Friends (Hungarian)

Több százszor hallottam már, újra meg újra, igen.
Bűbájos, hogy talizunk végre élőben!
Több százszor hallottam már, muszáj, hogy vége legyen.
Bűbájos, hogy talizunk végre élőben!
 
Mit mond, majd hogyha meglát, mit mondhat majd?
Mit fog majd tenni? Lássuk, most mit csinál!
Hogy játszott nélkülem? Mondd, hogy játszhatott?
Vajon mennyiszer gondolt rám, amikor nem voltam ott?
Több százszor hallottam már, újra meg újra, igen.
Bűbájos, hogy talizunk végre élőben!
 
Gránát: A bolondját járatja velünk.
Ametiszt: Berozsdáltam, szünetet kérek!
Gyöngy: Valóban ő az... de nem beszélhet komolyan.
Steven: Te ismered őt, Gyöngy? Elmondanád nekünk, hogy ki ő?
 
Ki vagyok? Ki vagyok? Miért nem mondod el?
Vesztes vagyok játékban, amire nem is emlékszel.
Játsszunk egy másikat, tán ebben majd nyerek!
Az mindent visz, aki nyeri, aki bújt, aki nem, kezdek!
Ó! Több százszor hallottam már, újra meg újra, igen.
Bűbájos, hogy talizunk végre élőben!
Ó! Több százszor hallottam már, újra meg újra, igen.
Bűbájos, hogy talizunk végre élő...
élő...
élőben!
 

Sokáig élni

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.
 
Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.
 
Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület;
két csillagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,
 
hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.
 

Alkony

Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,
Lankadtan bocsátja le fejét;
Levelei, a halvány sugárok,
Bús mosollyal hullnak róla szét.
 
Néma, csendes a világ körűlem,
Távol szól csak egy kis estharang,
Távol s szépen, mintha égbül jönne
Vagy egy édes álomból e hang.
 
Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez
Ábrándos hang jólesik nekem.
Tudj' isten, mit érzek, mit nem érzek,
Tudja isten, hol jár az eszem.
 

Nyár, némafilm

Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.
 

A célról

Mit bánom én, hogy érdemes
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?
 
Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
Mert célom ismer engem.
 

Néma bánat

Én úgy igyekszem megnyugodni:
már a szívem sem mer dobogni,
lélegzetem is visszafojtom,
és ami fáj:én ki nem mondom,
csitítom magam,hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat
ott bent a szívben önmagának!
 
Kinek beszéljek,tán a szélnek?
Vagy fönt a ködös,szürke égnek,
esőnek,hónak,zivatarnak,
panaszkodjam a hideg falaknak?
Papírra róni is hiába,
belesikoltani a világba
nem érdemes:a néma bánat
maradjon meg csak önmagának!
 
Ha olykor érzem:tűrhetetlen!
És nem bírom már türelemmel,
hogy így maradtam,így kifosztva,
kedveseimtől elrabolva,
hogy mérhetetlen messze élnek...
kinek zokogjam,tán a szélnek?
Szívemben elbődül a bánat,
de csak befelé önmagának!
 
És,hogy a hangját én se halljam,
összeharapom lázas ajkam,
a jajkiáltás föl ne törjön,
inkább a lelkem összetörjön!
Minek a szív,minek a lélek?!
Már nem tudom,miért is élek,
mért húzom,húzom,mint az állat
e sorsot,amely csupa bánat.
 
Csak nézek,nézek esdekelve,
egy villanásnyi fényt keresve...
s szemembe bús szemek merednek,
és könnyek,könnyek permeteznek!
Ki tette ezt,mi történt itten?
Nem tudja más csak,csak fönt az Isten,
de hangtalan sírjon a bánat,
csak bent a szívben önmagának!
 
Csitulj szívem,ne merj dobogni,
csak hagyd a lángot ellobogni,
már ami fáj,ki nem sikoltom,
lélegzetem is visszafojtom,
a néma fájdalom beszéljen,
helyettünk a nagy ég ítéljen...
s maradjon csak a mély búbánat
ott bent a szívben...önmagának!
 

Fogyókúra

Csíkos gatya, csíkos nadrág
Takargathatod a súlyfelesleged
Bár a sült krumpli és a rántott csirke után
A toplistán nem a húsleves vezet
 
Fel a fejjel, dagi gyerek
Kislány, vagy kisfiú
Jópofa kis kölyök vagy így is
Ne legyél már ilyen hiú
 
Hogyha fogyókúrázol
Nem kell éhen halni
Az étvágyadat így is csillapíthatod
Csak kevesebbet kell enni
És sűrűbben kell szarni
Vegyél be vagy 10 szem Bilagitot
 
Hogyha fogyókúrázol
Nem kell éhen halni
Az étvágyadat így is csillapíthatod
Csak kevesebbet kell enni
És sűrűbben kell szarni
Vegyél be vagy 10 szem - 10 szem
Vegyél be vagy 10 szem - 20 szem
Vegyél be vagy 100 szem Bilagitot
 

Civilizáció

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
 
Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és - helybehagyja.
 

Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
 
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
 
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
 
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
 

Áldott nyári délután

Áldott nyári délután
Járunk az erdőben,
Elakad a hang is a
Sűrű levegőben,
 
Messzi autóberregés
Dongássá vész benne,
Mintha mézbe szédülő
Muslicahang lenne.
 
Távolszakad a világ,
Nincsen, ami fájjon:
Ádám jár, és Éva jár
Édenkerti tájon.
 
Lomha gond, ha szállna még
Fonalat eresztve,
Mint váratlan pók, amely
Utat fog keresztbe,
 
Homlokunkon szétfoszol,
S nincs nyomába semmi,
Csak a nagy csönd, amelyben
Oly jó ketten lenni.
 
Szavak helyett ajkadat
Néma csókkal kérdem:
Mi lehet ez, tudod-e?
Érted? Én nem értem.
 
Szerelem? vagy boldogság?
Vagy szent-egyszerűen
Az az ősi, lusta kéj
Sejlik e derűben,
 
Melyet Isten érzett, a
Teremtéstől fáradt
Ifjú Isten, s jóíze
Ajakára áradt,
 
És egy csöppje rácsordult
A furcsa agyagra,
Mely azóta öltözik
Szívekbe s agyakba -
 
S mely - ó, csillagokból szűrt
Titkok lépesméze! -
Ritka órák kincséül
Lett az ember része?
 
Nem tudom. Csak érezem,
Hogy most e megáldott
Nyári délutánban a
Halál is megállott.
 
Nem jön felénk. Valahol
Ledűlt heverészve,
S míg csontajkát csiklándja
Szellők édessége,
 
Bordái közt bebókol
A reves homályba,
S kigyúl, mint egy piros szív,
A pipacs virága.
 

Kívánságom

A jó Isten tán nékem is meghallja
Egek felé kiáltó hangomat,
Midőn Teérted fordulok Hozzája...
Hiszen nem kérek Tőle én sokat:
Kérésem csupán egy rövidke mondat
És minden, minden belefér:
Az élet szürke, csapkodó sarában
Lelked maradjon mindig hófehér!
 
Ha járva-kelve hallom a világot,
-Hazugság minden második szava,-
A szívem fáj és vágy ébred fel bennem,
Hogy fülem inkább mitsem hallana,
Egy oly világon vágynék akkor élni,
Mely mindig-mindig igazat beszél:-
E csúnya, piszkos, e hazug világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!
 
Ha ketten, hárman néha összejönnek,
Miről is folyhat köztük a szó-beszéd?
Egy másik ember lesz az áldozatjuk,
Kínozzák, szúrják, gyilkolják szegényt.
Midőn ezt hallod, fuss, szaladj el onnan,
A szó mielőtt még lelkedhez ér:-
Rágalmat szóró, pletykázó világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!
 

Zörög a cidrus

1. Zörög a cidrus a kertben, hej lülülülü lülülárom,
hogyan megyek ki belőle, hej lülülülü lülülárom?
Aki tudja mér nem mondja, hej lülülülü lülülárom?
Merre van a babám útja, hej lülülülü lülülárom?
 
2. Édesanyám mondta nékem, hej lülülülü lülülárom,
minek a szerető nékem, hej lülülülü lülülárom?
De én arra azt felelem, hej lülülülü lülülárom,
gyötör, anyám a szerelem, hej lülülülü lülülárom.
 

Ha folyóvíz volnék

1. Ha folyóvíz vónék,
bánatot nem tudnék.
Ha folyóvíz vónék,
bánatot nem tudnék.
 
2. Hégyek közt, vőgyek közt
szép csendesen folynék.
Hégyek, vőgyek között
szép csendesen folynék.
 
3. Martot mosogatnék,
füvet újíttanék.
Martot mosogatnék,
füvet újíttanék.
 
4. Szonnyú madaraknak
innyok adogatnék.
Szonnyú madaraknak
innyok adogatnék.
 
5. Innyok es, ennik es,
bánatot nekik es.
Innyok es, ennik es,
bánatot nekik es.
 
6. Sír az út előttem,
bánkodik az ösven.
Még az es azt mondja (hogy):
Áldjon meg az Isten!
 
7. Áldjon meg az Isten
minden jóvaival,
Áldjon meg az Isten
minden jóvaival.
 
8. Mint kerti violát
drága illatokkal!
Mint kerti violát
drága illatokkal!
 
~*~
 
1. Csak azt szánom-bánom,
tőled meg kell válnom.
Sok utánad való
járásim sajnálom.
 
2. Vaj meghalok érted,
vaj magamnak teszlek.
Vaj piros véremmel
fődet festek érted.
 
3. Olyan vagy te, rózsám,
az irigyek előtt,
mint erdőbe' gyopár
a jó kaszás előtt.
 

Oldalak